Általános tudnivalók
Az egyetemi lakhelyem az ELTE TTK Déli tömbjében
(1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c) a harmadik emeleten a 3-708-as
szoba. A telefonszámom itt: 372-2500/8422. Ha valaki keres, annak
legcélszerűbb emailben próbálkoznia. A címem: agoston@cs.elte.hu (aki ide kattint az
egérrel, az azonnal levelet is küldhet). Nem biztos, hogy rögtön válaszolok,
de igyekszem rendszeresen olvasni a postámat. Ha valaki mindenáron személyesen
akar beszélni velem, az az óráim után keressen meg.
Az órarendem 2012 tavaszára (csak a szorgalmi időszakban, az oktatási
hetekben!):
-
Lineáris
algebra alkalmazásai
(2. éves elemző matematikus hallgatóknak)
- kedd, 10.00 – 12.00, Déli tömb 0-820 (Hunfalvy János terem) –
előadás
- Gyakorlat helyett előadás! A március 13-ai gyakorlat helyett is
előadás lesz. Ugyanezt az előadást megtartom másnap, szerdán 10.15
és 12.00 között a Déli tömb 3-306-os termében.
- 1. ZH: Az 1. ZH-t március 27-én az előadás
idejében, azaz 10.15 és 12.00 között írjuk a szokásos 0-820-as
teremben, illetve az Északi tömb 0.81-es termében:
- a Déli tömb 0-820-as termében ír a csütörtöki csoport, VALAMINT a
keddi csoportból Antal József, Bárdits Anna és Dunai Alexandra
- az Északi tömb 0.81-es termében ír a keddi csoport (a fönti három
hallgató kivételével)
- 2. ZH: A 2. ZH-t május 15-én az előadás
idejében, azaz 10.15 és 12.00 között írjuk a szokásos 0-820-as
teremben, illetve az Északi tömb 0.81-es termében, és ugyanaz a
beosztás érvényes, mint az 1 ZH-nál.
- Javító dolgozat: május 21-én, hétfőn a
Déli tömb 0-823-as (Kitaibel) termében
- Gyakorlati jegy UV: május 21-én,
csütörtökön az Északi tömb 0.79-es és 0.89-es termében
- Vizsgatájékoztató
-
Fejezetek a gyűrűelméletből – matematikus MSc, differenciált szakmai
anyag
- kedd, 14.00 – 16.00, Déli tömb, 3-715 – előadás
- kedd, 16.00 – 18.00, Déli tömb, 7-716 – gyakorlat
-
Állandó fogadóóra, konzultáció a szobámban (3-708)
(csak a szorgalmi időszakban, oktatási napokon!):
- csütörtök, 9.00 – 10.00
- péntek, 10.00 – 11.00; Figyelem! Május 18-án
egyéb elfoglaltság miatt a fogadóórám elmarad.
- Konzultáció szakdolgozókkal a szobámban (3-708) (megbeszélés szerint):
- csütörtök 10.00 – 12.00
- péntek 11.00 – 12.00
-
Szükség esetén E-mailben beszélhetünk meg más konzultációs időpontot.
- A regisztrációs héten
biztosan bent leszek február 6-án, hétfőn 12.00 és 14.00 között, illetve
február 9-én, csütörtökön 10.00 és 14.00 között.
A fentieken kívül rendszeresen megtalálható vagyok az óráim előtt és után, az
órák közötti szünetben, más napokon, általában délelőttönként,
valamint a Matematikai Kutatóintézet algebra osztályának a szemináriumán,
hétfőnként 10 és 12 között az intézet nagytermében.
Vizsgaidőszak
Pl. jegybeíratásokhoz hasznos lehet a
vizsgaidőszakra
várható beosztásom: vizsganaptár