PEDAGÓGIA II

A tanári pálya foglalkozási ártalmairól

A következõkben olyan foglalkozási ártalmakról lesz szó, amelyek az ember személyiségét, személyiségstruktúráját fenyegetik. Speciálisan: középiskolai, humánszakos tanárnõknél vizsgáljuk meg ezen tényezõket.

A foglalkozási ágak többsége kitermel egy-egy személyiségtípust. (pl.: kereskedõ, hivatalnok, orvos, színész, mérnök, háziasszony típus.)

A tanári pálya a legalkalmasabb a személyiség kibontakozása szempontjából, de a legtöbb veszélyt is ezen pálya rejti magában.

Emberre jellemzõ: társadalmi normák és az egyéni normák küzdelme.

Tanárok kirakatéletet kénytelenek élni, a társadalomban ún. élcsapatot alkotnak, mivel az emberek rájuk testálják a társadalmi normák minden szinten való képviseletét, aminek persze egy ember sem tud tökéletesen eleget tenni, ugyanis az ember élete a normák elfogadásából és a normaszegések kompromisszumából áll.

Példaként említjük a színészeket, akik úgyszintén kirakat életet élnek, de velük szembe nem a normák betartását, hanem a normaszegések minél látványosabban való kivitelezését várják el.

Az emberek - fõként a szülõk - (a fentiekben részletezett) elvárásai miatt a tanár kénytelen állandóan kontrollálni minden mozdulatát, szavát, gondolatát, mely elõbb-utóbb elsorvaszthatja gazdag személyiségét illetve megakadályozhatja annak kibontakozását.

A tanárokat övezõ tekintély egyre inkább kiszorítja az érvelést és a meggyõzést, és ezt a kinyilatkoztató mechanizmusok váltják fel (“ez így van és kész”). Ez nem csak a diákok gondolkodását, hanem a tanárét is elfojtja.

Igazán jól csak az taníthat, aki maga is állandóan tanul, de ez nehezen kivitelezhetõ a magas óraszám, a nem túl jól megszervezett intézményes továbbképzés miatt. Ez egy olyan ördögi kör, melybe a tanár elõbb-utóbb belefáradhat, s közönyössé válhat szakmája iránt, mely alááshatja az ember öntudatát, önérzetét.

Az anyagi, erkölcsi elismerés nem függ össze egymással, mert a tanár munkáját a tanítványain kívül igazán senki nem ismeri. (A szakfelügyelõ évi egy-két órán van jelen, s akkor is csak inkább a külsõségekre figyel... pl.: fegyelmezés)

Ellenpélda: gépírónõ, munkás, mérnök. Ezeknek az embereknek a munkájuk mérhetõ, pénzben kifejezhetõ.

A tanárok önmagukat, önmaguk munkájának minõségét és értékét sem ismerhetik, s így nincs, vagy alig van összehasonlítási alapjuk. Ez járul ahhoz, hogy a tanártársadalomban nincs érdemi hierarchia.

A tanároknak nincs elég beleszólásuk a maguk munkájába, a tantervek (NAT), tankönyvek, igazgatói utasítások megkötik a kezüket. A tanárok csak a legnagyobb nehézségek árán és elég nagy kockázat mellett képesek a munkahely megváltoztatására, amely mutatja, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva az adott feletteseiknek.

Zárásként arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a fentiek nem egészében tükrözik a valóságot, hanem csak a pálya nehézségeire világítanak rá, annak érdekében, hogy minél eredményesebben tudjunk embertársainkkal együtt a negatívumok ellen küzdeni, és leendõ tanártársaimmal ezekre felkészülni.