Didaktika: Illusztrációk és egyéb

A TANULÓK KISELŐADÁSAI

A tanulók kiselőadásai olyan (monologikus) szóbeli közlési módszerek, amelyben az összefüggő közlés nem a tanártól, hanem a diáktól származik.

A módszer alkalmazására csak bizonyos tárgyaknál és csak a felsőbb osztályokban kerülhet sor. De ekkor a tanárnak is alaposan fel kell készülnie, hogy kijavítsa az esetleges hibákat, illetve rákérdezzen az el nem hangzottakra.

SZEMLÉLTETÉS

A szemléltetés (demonstráció, illusztráció) olyan szemléletes oktatási módszer, amelynek során a tanulmányozandó tárgyak, jelenségek, folyamatos észlelése, elemzése történik.

A bemutatás segítségével történő tanítás a legáltalánosabb oktatási módszer, melyet alkalmaznak. A demonstrációnak fontos szerepe van az ismeret elsajátításában, de a bemutatásra a tanulás minden fázisában szükség van.

A demonstráció a tevékenység elsajátításának fontos kiindulópontja. Vannak tevékenységek, amelyek bemutatás nélkül nem sajátíthatóak el, de az is igaz, hogy minden cselekvésnél könnyebb a bemutatást követni, mint a verbális leírást. Gondoljunk a hangszeres zenére, vagy az úszásra.

De a fogalomtanulásban, az elméleti, az absztrakt ismeretek elsajátításában is lehet szerepe. Az elsajátított elvont törvényszerűségek gyakorlati alkalmazását is jól illusztrálhatjuk, pl. egy film, mondjuk a vasgyártás folyamatát bemutató film segítségével.

A szemléltetés módszere az oktatási folyamatban hozzájárul:

A demonstráció eredményességének számos feltétele van. A bemutatás újabban terjedő, nagy önállóságot követelő, biztosító változata a kollaboratív demonstráció, amelyben a tanár bemutatja a problémákat, s a tanulótól kéri, hogy tegyenek javaslatot a megoldásra, tegyenek fel kérdéseket, értékeljék a tényeket, vonják le a következtetéseket.

A szemléltetés, mint láthattuk nem elkülönülten, hanem szóbeli közléssel együtt jelenik meg.

A szó és szemléltetés lehetséges kapcsolatai:

A szemléltetés két fő fajtáját szokták megkülönböztetni:

Általánosan megfogalmazhatjuk, hogy a közvetett bemutatással csak akkor helyettesítsük a valóságos tárgyakat, eseményeket, ha az tényleges előnnyel jár (olcsóbb, többet mutat stb.), de ellenkező esetben ne alkalmazzuk.

A tevékenységtanulásban alkalmazott demonstráció fő lépései

  1. A bemutatandó műveletet alkotó készségek és tudás alapos elemzése.
  2. A megfelelő demonstrációs forma (közvetett vagy közvetlen) megválasztása.
  3. A vizuális és a szóbeli elemek kapcsolatának megtervezése.
  4. A tanulók számára rendszeres kérdezési lehetőség biztosítása.
  5. A tanuló számára annak biztosítása, hogy a műveleteket segítséggel megismételhesse.
  6. Az egyéni gyakorlás lehetőségének biztosítása.
  7. A tevékenység értékelése, ha szükséges, újabb gyakorlás beiktatása.
Azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy a szemléltetés túlzottan gyakori alkalmazása sem javasolt, nehogy a tanulók megragadjanak az ismeretelsajátítás konkrét-szemléleti szintjén.

A KOOPERATÍV OKTATÁSI MÓDSZER

A kooperatív oktatási módszer a tanulók (4-6 fős) kis csoportokban végzett tevékenységén alapul. Az ismeretek és az intellektuális készségek fejlesztésén túl kiemelt jelentősége van a szociális készségek, együttműködési képességek kialakításában.

Ezen a módszerek közös vonása, hogy a csoportmunka keretében a tanulók együttes munkát végeznek, s ugyanúgy felelősek egymás tanulási eredményeiért, mint a sajátjukért.

A módszer néhány változata:

Az ismertetett két módszer közös sajátossága, hogy a csoport céljainak elérése csak akkor lehetséges, ha minden tanuló elérte a kitűzött célokat.

A csoportos értékelés azt jelenti, hogy a csoportnak el kell érnie bizonyos teljesítményt , de ez nem jelent vetélkedést a többi csoporttal, hiszen lehetséges, hogy minden csoport eléri a kívánt szintet a rendelkezésre álló idő alatt, de lehet, hogy egyik sem.

Az egyéni felelősség abból fakad, hogy a csoport sikere minden egyes tanuló teljesítményétől függ. Ez arra sarkalja a tagokat, hogy segítse egymást.

Az egyenlő esély a sikerre azt jelenti, hogy a tanuló a saját viszonylagos fejlődésével tud hozzájárulni a csoport eredményességéhez.

A kooperatív módszerek hatékonyságát empirikus kutatások bizonyítják, s az is bizonyosságot nyert, hogy az eredményességben döntő jelentősége van a csoportok elé kitűzött céloknak és az egyéni felelősségnek. Ezek a módszerek hozzájárulnak az osztályon belüli kapcsolatok kialakításához, és az önértékelés fejlődéséhez.

A SZIMULÁCIÓ, A SZEREPJÁTÉK ÉS A JÁTÉK

A szimuláció, a szerepjáték és a játék olyan oktatási módszerek, amelyekben a tanulók tapasztalati tudás révén fogalmakat, eseményeket, jelenségeket sajátítanak el, tevékenységeket gyakorolnak be.

A szimuláció a fizikai vagy társadalmi valóság bizonyos elemeit elvonatkoztatja oly módó n, hogy a tanulók ezekkel kapcsolatba léphetnek és a szimulált valóság részeseivé válhatnak. A szimulációk a valóság absztrakciói, leegyszerűsítései, amelyek inkább a rendszer egészére s kevésbé annak részleteire koncentrálnak. Megkülönböztetnek gép-ember és ember-ember szimulációt. Az első esetben a szimulált valóságot a gép közvetíti, a tanulók avval lépnek kapcsolatba. Pl. egy gépkocsi működését ábrázoló szimulátorok alkalmasak a vezetői tevékenység begyakoroltatásra. Az ember-ember szimuláció esetén a tanulók vagy más személyek egy csoportja testesíti meg a szimulált valóságot. Jó példa erre a pedagógusképzésben alkalmazott mikrotanítás, ahol a tanulók egy kis csoportja szimulálja a valós osztály lényeges jegyeit, s a tanárjelölt őket tanítja a valós szituáció nehézségeitől, veszélyeitől megóvva.

A szimuláció tárgyai fizikai és társadalmi jelenségek egyaránt lehetnek.

A szimuláció szerkezet az alábbi elemeket tartalmazza:

  1. a hátteret leíró forgatókönyv,
  2. a különféle érdekeket megtestesítő szerepek,
  3. az egyé nek által követendő lépések,
  4. a valós helyzetet leegyszerűsített formában tükröző adatok, tények, amelyekkel a résztvevők dolgozhatnak,
  5. az a lehetőség a résztvevők számára, hogy meggyőződjenek döntéseik, cselekvéseik következményeiről.

Szerepjátékról akkor beszélünk, ha valaki egy másik személy szerepét vagy funkcióit játssza el. Pl. ha az előbb leírt mikrotanítási szituációban az iskolásokat egyetemisták helyettesítik, már nem szimulációról, hanem szerepjátékról van szó. Az iskolai tanításban a szerepjátéknak nagy lehetőségei vannak. Pl.: eltérő nézeteket valló valós történelmi személyiségeket testesíthetnek meg a tanulók (Széchenyi, Kossuth). A szerepjátékra történő felkészülés kutatási tevékenységet jelent a tanuló számára, hiszen az eljátszott személyisé g et valósághűen kell eljátszani. Szinte minden tantárgy kínál szerepjátékra alkalmas problémákat, emellett kettőnél több nézetet is szembeállíthatunk egymással, s minden nézetnek akár több képviselője is lehet. Hatékony tanulási lehetőséget jelent, ha a szerepjáték lezárásakor bemutatjuk, hogy a valós személyiségek hogyan viselkedtek az eljátszott szituációkban.

A szerepjáték életközelbe hozza az időben, térben távoli jelenségeket, motiválja tanulókat, élményszerű, tartós tudást biztosít, fejleszti az empátiát. Mivel rendkívül időigényes csak ritkán célszerű használni.

A játék (game) olyan vetélkedő, ahol előre meghatározott szabályok betartásával a győzelmet ügyesség, erő vagy szerencse segítségével lehet megszerezni.

A játékok igényelhetnek előre gyártott eszközöket (társasjáték), lehetnek szóbeli vetélkedő jellegű játékok, s ide tartoznak a papírral, ceruzával játszható keresztrejtvény jellegű játékokat is.

A játékok erősen motiválják a gyerekeket, de csak akkor, ha alkalmazásukra ritkán, a tanulás színesítése érdekében kerül sor.

A MEGBESZÉLÉS (BESZÉLGETÉS)

Dialógikus szóbeli közlési módszer, melynek során a tanulók a pedagógus kérdéseire válaszolva dolgozzák fel a tananyagot.

A leggyakrabban alkalmazott, legkedveltebb, minden korosztályban alkalmazható módszer.

Népszerűségét a következőknek köszönheti:

A konkretizáló megbeszélés előre megfogalmazott kérdésekre adott válaszokból áll.

A kérdve kifejtés:

Eredményességének feltételei: A megbeszélés módszerének 3 alkotóeleme:

Strukturálás

A megbeszélés témájának megfelelő strukturálása a magyarázat eredményességének lényeges előfeltétele.

Magába foglalja a következőket:

Kérdezés

A megbeszélés leglényegesebb eleme.

A csoportosítás elvei:

  • Az eredményes kérdéshez kerülni kell:
  • A visszacsatolás

    Formái: Eltérő formák a válasz függvényében: helyes, helytelen, hiányos válasz Kerülendő reagálások:

    VITA

    Dialógikus szóbeli közlési módszer, melynek az ismeretek elsajátításán túl célja a gondolkodás és a kommunikációs készségek fejlesztése. A vitában a tanulók viszonylag nagy fokú önállóságot élveznek, a pedagógus pedig a háttérből irányítja a vita menetét. A vita és a megbeszélés különbségei: A vita megvalósulásának feltételei (DILLON): A vita eredményességének feltételei: