Tájékoztató a matematikus szakirány
hallgatóinak - 2010
    Az
alábbiakban összefoglaljuk az ELTE TTK matematika alapszak
(más néven matematika BSc) matematikus szakirányára
vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. Ezek a 2010 őszén vagy
azután felvett hallgatókra vonatkoznak. Kérjük, hogy
elsőként az
általános
tájékoztatót olvassa el.
1. Bevezetés
    A matematikus
szakirány olyan hallgatók képzését tűzi ki célul, akik
elhivatottságot éreznek az elméleti matematikai kutatások
iránt, és ehhez kellő kitartással, szorgalommal, matematikai
problémamegoldó tehetséggel rendelkeznek. Olyan hallgatókat
is örömmel látunk, akik elsődleges érdeklődése más irányú,
de úgy érzik, hogy ennek műveléséhez mély matematikai
alapokra van szükségük.
2. A képzés szerkezete
A hat féléves képzés során 180 kreditet kell teljesíteni az
alábbi bontásban:
- Kötelező tárgyak, 149 kredit, ebből
az elsőéves közös
képzés 54 kredit;
- Kötelezően választható tárgyak, 12 kredit;
- szakdolgozat,
10 kredit;
- szabadon választott órák, 9 kredit.
A matematikus szakirány
tantervi hálója
itt található, a
fenti 12 kreditnyi kötelezően választható órát a sárga
színnel jelölt tárgyak közül kell kiválasztani.